Menü Bezárás

Prof. Dr. Acsády György

érsebész, sebész

Szakmai életrajz

1971 szeptember 7-én kaptam általános orvosi diplomát (diplomaszám: 27/1971.) a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Egyetemi éveim alatt 1967-71. között az Anatómiai Intézetben demonstrátorként dolgoztam. Első munkahelyem a Balassa János Kórház (1088 Budapest, Vas u. 17.) I. Sebészeti Osztálya volt, ahol 1971. szeptember 15-től 1977. november 1-ig dolgoztam. A kellő sebészeti gyakorlat megszerzése után 1975-ben általános sebészeti szakvizsgát tettem (szakorvosi bizonyítvány száma: 649 (1975.). Mint szakorvos önállóan láttam el akut hasi, baleseti és érsebészeti felvételes ügyeletet. Ezen a munkahelyemen több mint 800 általános sebészeti műtétet végeztem. Az osztályos munka mellett a kórház nővériskolájában 4 évig anatómiát és sebészetet oktattam.

1972 november 1-én, pályázati hirdetés elnyerése alapján kerültem a SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikájára, ahol tanársegédi minőségben az érsebészeti munkacsoport tagja lettem. Itt kapcsolódtam be a tudományos kutatómunkába, mind kísérleti, mind klinikai téren. 1980-ban érsebész szakvizsgát tettem (szakorvosi bizonyítvány száma: 540/1980.). Rendszeresen részt vettem a klinikai beteganyag kezelésével szerzett tapasztalatok előadások és közlemények formájában történő tudományos feldolgozásában. Kísérleti munkáimban a vena cava inferior pótlási lehetőségeit és az arteriovenosus fistulák keringési következményeit vizsgáltam. 1984-ben – mint osztályvezető egyetemi adjunktus – a klinika egyik érsebészeti részlegének a vezetője lettem.

1985-ben a Magyar Angiológiai Társaság vezetőségi tagjává és egyben a Phlebológiai Szekció elnökévé választottak. Ezt a tisztséget 10 évig töltöttem be. 1985-ben védtem meg “A traumás arteriovenosus fistulákról kísérleti és klinikai megfigyelések alapján” című kandidátusi disszertációmat.

1991-ben egyetemi docenssé neveztek ki.

1988 óta az Angiológiai Szakmai Kollégium tagja voltam annak megszűnéséig. 1992-től 2005. január 31-ig az Országos Érsebészeti Intézet metodikai osztályvezetőjeként dolgoztam. 1994-ben Pest megye, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye ér- és szívsebész szakfelügyelő főorvosává neveztek ki.

1992-ben védtem meg az “Új kutatási területek a phlebológiában” című doktori disszertációmat.

1993-ban OTKA pályázaton 930.000,-Ft támogatást nyertem “Az erek belvilágának angioscopos vizsgálata” című, CO. 198. számú pályázatommal.

1994-ben sebészetből habilitáltam

1996-ban egyetemi tanárrá neveztek ki.

1996-1999. között a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság főtitkára voltam.

  1. októberében egészségbiztosítás szakképesítést szereztem.

Az egyetemi oktatásban 1978 óta veszek részt rendszeresen. Mint gyakorlatvezető, sebészeti propedeutikát és érsebészetet tanítok. A postgraduális képzésben 1980 óta továbbképző előadások tartásával és az osztályomon dolgozó szakorvos-jelöltek szakmai irányításával veszek részt.

Ez idáig 5 könyvet, 1 egyetemi jegyzetet, 28 könyvrészletet írtam. Publikációim száma 183. Tudományos előadásaim száma 231, amelyek magyar, angol és német nyelven hangzottak el vagy jelentek meg. Munkáim idézettsége az SCI adatai alapján 485, kumulatív impakt faktora absztraktokkal együtt 39.257.

Széleskörű nemzetközi kapcsolataim eredményeként hazánk nyerte el az 1993. évi Európai Phlebológiai Kongresszus rendezési jogát. Az 1000 résztvevővel lezajlott, szakmailag magas színvonalú kongresszus rendező elnöke voltam.

1995-2006. között a SOTE Általános Orvostudományi Kar dékánhelyetteseként dolgoztam.

1997-ben a SOTE Kútvölgyi úti Oktatókórházának főigazgatói teendőit láttam el.

1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj bizottságának tagjává választottak.

2000-2006. között az ÁOK Minőségbiztosítási Bizottságának elnöki teendőit láttam el.

  1. január 1-től július 1-ig a Kardiológiai Tanszék megbízott vezetője voltam.
  2. július 1-től 2004. június 30-ig a Családorvosi Tanszék megbízott vezetője voltam.
  3. októberétől 2005. októberéig a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke voltam, jelenleg a társaság vezetőségi tagja vagyok.
  4. július 1-től a Semmelweis Egyetem ÁOK Ér- és Szívsebészeti Klinikájának igazgatójává neveztek ki.

2004-2006. között a Felsőoktatási és Tudományos Tanács tagja voltam.

  1. májusában a Magyar Tudományos Akadémia doktor képviselőjévé választottak 3 évre, majd 2007. májusában újabb 3 évre.
  2. július 1-től 2005. április 15-ig az összevont Szemészeti Klinikák megbízott vezetője voltam.
  3. július 1-én az egészségügyi miniszter Batthyányi-Strattmann László Díjban részesített.
  4. szeptember 15. – 2009. március 31. között országos érsebészeti szakfelügyelő főorvos voltam.
  5. október 12-én Soltész Lajos Emlékelőadást tartottam Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság tudományos ülésén.
  6. július 1-től 2008. június 30-ig az Ér- és Szívsebészeti Klinika Vascularis Neurológiai Tanszéki Csoportjának vezetésével bíztak meg.
  7. június 1-től az Érsebészeti Szakmai Grémium elnökévé neveztek ki.
  8. március 15-én az egészségügyi miniszter a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazta munkásságomat.
  9. április 1-től az Érsebészeti Szakmai Kollégium elnöke vagyok.
  10. decemberében Sanofi-Aventis/Chinoin Életműdíjat kaptam.

2012-ben a magyar sebész társadalom legnagyobb díját, a Balassa János Emlékérmet kaptam meg.

  1. március 15-e alkalmából a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntettek ki.

Elérhetőségeink: